Zárszerviz extrém felhasználás esetén

Zárszerviz azonnal

Extrém igénybevételkor miden alkalommal az anyagoknak engednie kell. Így van ez a zárak , zárszerkezetek esetében is . Ha akad a zár, vagy ellenkező esetben szorul a kulcs mindig a legvékonyabb anyag vastagsággal rendelkező anyag fog elfáradni. A kulcs esetében a kulcs maga fog eltörni, míg a zárszerkezet esetében a zár belsejében a rúgó fog sérülni. Ezeket a helyzeteket elkerülhetjük ha megfelelő zárszerviz szolgáltatót hívunk a munkára, mely képes felismerni a probléma forrását és azt helyszínen több alkatrész felhozatalából pótolni is tudja. Természetesen csak a megfelelő időpontot kell megválasztani hiszen, ha már folyamatosan akadva használtuk a zárunkat, és már a folyamat végén próbálunk megoldást találni erre az közel sem biztos hogy kivitelezhető. Ilyen esetekben nem marad más hátra mint a zárcsere hiszen olyan mértékben rongálódott a termék, hogy az a biztonságos használatot már nem tudja alkalmazni. Ha képesek vagyunk felismerni a hibákat és megfelelő időpontban cselekedni, abban az esetben akár dupla életártartammal is számolhatunk a zárszerkezetek terén. Javasoljuk, hogy minimum 1-2 évente vizsgáltassa felül az ajtózárakat akár a kertkaputól indulva a lakáson belül ágazó szoba ajtókig terjedően, mindenkinek szükséges a pontos működés.